22bet hírek

Teltházas rangadó a San Siroban | AC Milan-Juventus tippek

Több, mint 75.000 néző előtt rendezik meg október 22-én 20:45-kor az AC Milan-Juventus derbit a Serie A 9. fordulójában. Az érdeklődés nem véletlenül ilyen nagy, hiszen a két csapat és szurkolótáboraik rivalizálása több, mint száz évvel ezelőtt, 1901-ben vette kezdetét. A Serie A-ban 176 találkozót játszottak le egymás ellen, és a mérleg meglehetősen kiegyenlített: 67 alkalommal győztek a torinóiak, 54-szer a vörös-feketék, döntetlen pedig 55-ször született.

Sem ez alapján a statisztika alapján, sem pedig a jelenlegi formát tekintve nem egyszerű megmondani, hogy vasárnap melyik csapat lesz az esélyesebb. A sportfogadás Magyarországon elérhető irodái is nagy figyelmet szentelnek az ehhez hasonló, sokak által várt mérkőzésekre, ezért a sportfogadási bónuszokat érdemes lesz figyelni az oldalakon. Mi a 22bet szorzóival hoztunk előzetesünk mellé tippeket a hétvégi derbihez.

Botrányok a Juve játékosai körül

A Juventus csapatát úgy tűnik ebben a szezonban sem kerülik el a nehézségek, a torinóiak egyik játékosa is érintett a nemrég nyilvánosságra kerülő fogadási botrányban. Egyelőre négy olyan játékos neve jelent meg a sajtóban, akiket meggyanúsítottak azzal, hogy illegális fogadóoldalakon halmoztak fel komoly mértékű adósságokat. A focisták közt három olasz válogatott, illetve egy olasz élvonalbeli játékos van, ám a friss hírek szerint több név is nyilvánosságra fog kerülni.

A Juventus 22 esztendős védője, Nicoló Fagioli esetében hamar megszületett a döntés, hét hónapos eltiltást kapott, azaz júniusig nem léphet pályára, tehát Allegri a szezonban már nem számíthat rá. Csak úgy, ahogy Paul Pogbára sem, akinek pozitív dopping teszt miatt négy évre kell távol maradnia a labdarúgásról, ami könnyen lehet, hogy a 30 éves játékos profi pályafutásának végét is jelenti egyben.

Serie A tabella - 22bet
©22bet

Foghíjas csapatok

A két eltiltott játékos mellett további hiányzókkal is számolnia kell Allegrinek. A védősorból Alex Sandro fog hiányozni combsérülés miatt, és valószínűleg Chiesa sem léphet pályára. A legfrissebb hírek szerint Danilo sem játszhat a Milan ellen, a Venezuela elleni találkozón sérülés miatt a 41. percben kénytelen volt lecserélni a brazil szövetségi kapitány. Vlahovic játéka még kérdéses, a válogatott szünetet annak érdekében hagyta ki, hogy a Milan elleni rangadóra készen álljon.

Az AC Milan-nál is lesznek hiányzók, Pioli sem úszta meg a válogatott szünetet, Chukwueze a nigériai válogatottban szenvedett izomsérülést. Bennacer és Caldara is már jó ideje sérüléssel küzdenek, Maignan és Hernández pedig eltiltás miatt nem szerepelhet majd a vasárnapi keretben.

Milan - Juve fogadás a 22bet-en
©22bet

Fogadási tippek az Ac Milan – Juventus rangadóra

A piros-feketékre rendkívül nehéz ellenfelek várnak, a Juventus elleni rangadót követően szerdán a PSG-hez utaznak a BL csoportkör 3. fordulójára, majd hétvégén a Napoli otthonában lépnek pályára. Ugyanakkor Pioli csapata szerintünk jobb formában van jelenleg, Tomori a védelemben vállal kulcsszerepet, Giroud, Pulisic és Leao pedig 4-4, illetve 3 góllal segítették a csapatot eddig a szezonban. A gólszerzésre szerintünk most is lesz lehetőségük, mert a zebráknál főként a védelemben fog meglátszani néhány játékos hiánya. 22bet szorzóival az alábbi fogadásokat javasoljuk a találkozóra:

Tippek
1. gól megszületik a 32. percig – Igen1,83
Gólszerző – Pulisic4,00
Milan megnyer legalább 1 félidőt – Igen1,66
Összes gól – 1,5 felett1,36
Bármely csapat 1 gólos különbséggel nyer – Igen2,3
Szorzók – 2023.10.19. 9:15

A 22bet magyar oldala és a 22bet bónusz információi is elérhetőek oldalunkon, így ha kérdésed merül fel a fogadással kapcsolatban, nálunk nagy valószínűséggel megtalálod a választ.

A szerzőről

Gulyás Rebeka vagyok, szerkesztőként az oldalon leginkább a tartalomkészítéshez járulok hozzá. Kiskorom óta sportrajongó vagyok, a hazai és a nemzetközi sportéletet is napi szinten követem. Legtöbb ismeretem a labdarúgással kapcsolatban van, de a teniszben és a dartsban is jártas vagyok. A sportfogadással is évek óta foglalkozom, számomra izgalmasabbá teszi a sporteseményeket.

előző cikk
Az Etihadba látogat De Zerbi Brightonja a válogatott szünet után | Bet365 sportfogadási előzetes
következő cikk
Győzelemmel megtarthatná csoportelsőségét a Fradi az EKL-ben | fogadási előzetes