FA-Kupa döntő előzetes

A két manchesteri rivális a kupadöntőben | City-United FA-Kupa döntő

Szombaton 16 órától a tavalyihoz hasonlóan most is manchesteri derbit rendeznek a Wembleyben, ugyanis ismét a Manchester City és a Manchester United jutott be az FA-Kupa döntőjébe. A vörösöknek idén ez lehetne az egyetlen esélye valamilyen cím begyűjtésére, míg a City már angol bajnokként érkezik a mérkőzésre.

A meccsre szokás szerint a sportfogadás legjobb oldalainak szorzóival készültünk, tippjeinkért lapozz lejjebb az oldalon.

A vörösök utolsó esélye a szezonban

A Manchester United szezonja borzalmasan sikerült, a PL utolsó fordulójában múlt hétvégén biztossá volt, hogy nem végeznek nemzetközi kupa indulást érő helyen, csupán nyolcadikak lettek. Az FA-Kupa megnyerésével automatikusan kvalifikálnák magukat az Európa Liga első körébe, így már csak ez az esélyük maradt arra, hogy Európában szerepelhessenek. Tehát a csapat és Erik ten Hag számára is életbevágó lehet a szombati döntő, hiszen a holland menedzser sorsa is eldőlhet a következő szezonra nézve.

A City célja a döntőben egyértelműen a duplázás lesz. A tripla idén már nem sikerülhet, miután drámai párharcban a Real Madrid búcsúztatta Pep Guardioláékat a BL-negyeddöntőben. A bajnoki címet viszont sikerült megvédeniük egy izgalmas végjátékban, ugyanis az utolsó fordulóban dőlt el az Arsenal és a City közt az első hely sorsa. Egy szombati győzelemmel ismét kiemelkedő szezont tudhatna magáénak a Manchester City, a győzelemért pedig jó eséllyel indulhatnak.

City-United tippek

Tippek
Unibet bónusz22bet bónuszivibet bónusz
Hendikep 0-1 – City1,711,821,84
Mindkét csapat gólt szerez – Igen1,741,771,79
Félidő – Manchester City1,651,701,76
Gólszerző – Phil Foden2,332,302,22
United góljai – páratlan2,232,26
Büntetőlapok – 4,5 felett1,801,80
Szorzók – 2024.05.23. 16:30

A hendikep jelentése és egyéb piacokkal kapcsolatos információk megtalálhatóak oldalunkon.

Hogy lehetne legyőzni a hihetetlen szezont futó Manchester Cityt? A csapat már számtalanszor megmutatta, hogy mire képes nagy téttel bíró meccseken. Nehéz elképzelni, hogy a jelenlegi Unied képes lenne megfogni őket, bár abban biztosak lehetünk, hogy ők is minden erejükkel a győzelemre fognak koncentrálni, többek között a fentebb említett indokok miatt. Ten Hag csapata jobb játékot mutatott az utolsó két fordulóban, de a City bomba biztos védelmét nem lesz könnyű kijátszaniuk, Pep Guardiola gárdája kapta az Arsenal után a második legkevesebb gólt a bajnokságban.

A játékosok közül Phil Fodent és – nem meglepő módon – Kevin De Bruynet szeretnénk kiemelni. A 23 éves angol játékos a szezon során a világ legjobb támadó középpályásai közé lépett, utóbbi öt meccsén öt nem akármilyen góllal segítette a csapatát, szerintünk a döntőben is eredményes lesz. A belga viszonylag sok (35) meccset hagyott ki sérülés miatt a szezonban, de így is elképesztő mutatói vannak, 25 meccsen 18 asszisztot osztott ki csapattársainak.

City-United fogadási tippek

Csapatok

Pep Guardiolának úgy tűnik nem kell aggódnia a sérülésekkel kapcsolatban. Egyedül Ederson játéka lehet kérdéses a szemsérülése miatt, azonban a kupában egyébként is rendszerint Ortega őrizte a City kapuját.

A vörösöknél Varane és Martinez az előző bajnoki fordulóban visszatértek a sérülésből, így a védő páros ismét ten Hag rendelkezésére áll. A Unitednél még több kérdéses játékos is van, Martial, Lindelof, Mount, Shaw, Maguire és Malacia is gyógyulófélben vannak, előbbi kettő szereplésére van a legnagyobb esély.

A szerzőről

Gulyás Rebeka vagyok, szerkesztőként az oldalon leginkább a tartalomkészítéshez járulok hozzá. Kiskorom óta sportrajongó vagyok, a hazai és a nemzetközi sportéletet is napi szinten követem. Legtöbb ismeretem a labdarúgással kapcsolatban van, de a teniszben és a dartsban is jártas vagyok. A sportfogadással is évek óta foglalkozom, számomra izgalmasabbá teszi a sporteseményeket.

előző cikk
Történelmi döntő szerdán Dublinban | Unibet fogadási tippek
következő cikk
Nagy klubok vívnak harcot a feljutásért a Wembleyben | Quickwin tippek