22bet hírek

Rangadó vár az AS Roma csapatára Torinóban | Juventus-Roma

A 2023-as esztendő utolsó előtti napján egy igazi rangadóra számíthatunk a Serie A 18. fordulójában. A Juventus Mourinho csapatát fogadja Torinóban szombaton 20:45-től. A zebrák célja minden bizonnyal, hogy az első helyen álló Inter előnyét egy pontra csökkentse.

A sportfogadással foglalkozó oldalak közül most a 22bet oddsaival hoztunk tippeket a mérkőzésre.

Csapatok formái

A Juventus szezonja eddig a klub körül történt botrányok ellenére jól sikerült, a tabella második helyén állnak négy ponttal az Inter mögött. A Zebrák 12 meccs óta veretlenek a bajnokságban, az utóbbi 27 meccset tekintve pedig 24-en nem kapott ki Allegri csapata. Legutóbb a Frosinone vendégeként léptek pályára. A mérkőzés 2-1-es Juventus győzelemmel zárult, viszont nem jó hír a torinóiaknak, hogy Alex Sandronak sérülés miatt az első játékrészben el kellett hagynia a pályát. Így Moise Kean és Mattia De Sciglio mellett már a brazil is csatlakozott a sérültek táborába, illetve Locatelli játéka is kérdéses egyelőre.

A Róma teljesítménye a szezon során nagyon vegyes, az utóbbi időben nincsenek annyira rossz formában. A Farkasok célja, hogy valamelyik Bajnokok Ligája indulást érő helyet elcsípjék, ehhez pedig jól jött az előző fordulóban Napoli ellen aratott 2-0-s győzelem, egy nem akármilyen meccsen. A játékvezető 12 sárgalapot, illetve kettő piroslapot is kiosztott, utóbbiakat a Napoli játékosai kapták. Fontos győzelem volt a Róma számára, hiszen így felkapaszkodtak a hatodik helyre, egy ponttal megelőzve pont az ellenfél, a Napoli csapatát. Jó hír Mourinhonak, hogy Lorenzo Pellegrini várhatóan visszatér a kezdő tizenegybe, azonban Paulo Dybala, Chris Smalling és Tammy Abraham továbbra is sérülés miatt hiányzik.

Juventus-Roma - 22bet
©22bet (2023.12.28.)

A Juventus felé billen a mérleg

A legjobb fogadóirodák szorzóit tekintve a hazai csapat esélyesebb a győzelemre. A két gárda statisztikáit, mutatóit figyelve ez egyáltalán nem meglepő. A Juventus a hazai bajnoki mérkőzéseiből egyet sem veszített el a szezonban, és döntetlent is csupán kétszer játszott csak. Idegenben is csupán egyetlen vereséget tudunk felírni a Zebrák neve mellé még szeptemberből, a Sassuolo ellen. Előnyük a Rómával szemben, hogy jóval kevesebb mérkőzést játszottak, hiszen a Juve idén nem szerepelhet nemzetközi porondon, így a Farkasok az év végére minden bizonnyal fáradtabbak. Idegenben amúgy sem szerepelnek túl jól, az ilyen bajnokik 50%-át elvesztették eddig a szezonban.

Juve-Roma - 22bet
©22bet (2023.12.28.)

Fogadási tippek a Juventus – AS Roma mérkőzésre

Mivel a Juventus és a Roma is a védekező játékot részesíti előnyben, nem várunk sok gólt a mérkőzésen. Az AS Roma legutóbbi három Serie A meccséből mindegyiken 2,5-nél kevesebb gól esett, ezt a tippet erre a találkozóra is jónak látjuk. Gólszerzés szempontjából a kulcsember a hazaiaknál Vlahovic lehet, a vendégek gólfelelőse pedig Lukaku. Mi ezeknek a játékosoknak a kapuralövéseit/gólszerzését tartjuk a legvalószínűbbnek. Tippjeink a találkozóra:

Tippek
Győztes – Juventus2,064
Gólok száma – 2,5 alatt1,456
1. gól a 30. percig – Nem1,678
Gólszerző – Lukaku3,75
Gólszerző – Vlahovic3,4
Egyik csapat nem szerez gólt + 2,5 alatt – Igen1,82
Gól mindkét félidőben – Nem1,6
Szorzók – 2023.12.28. 0:45

A 22bet vélemények alapján a fogadóoldal a legjobb fogadóirodák közé tartozik, beleértve a 22bet bónusz ajánlatot, amellyel akár 35.000 forint is jóváírásra kerülhet a számládon.

A szerzőről

Gulyás Rebeka vagyok, szerkesztőként az oldalon leginkább a tartalomkészítéshez járulok hozzá. Kiskorom óta sportrajongó vagyok, a hazai és a nemzetközi sportéletet is napi szinten követem. Legtöbb ismeretem a labdarúgással kapcsolatban van, de a teniszben és a dartsban is jártas vagyok. A sportfogadással is évek óta foglalkozom, számomra izgalmasabbá teszi a sporteseményeket.

előző cikk
Premier League Boxing Day | Unibet fogadási tippek
következő cikk
A lehető legnehezebb helyen kezdi az új évet a Newcastle | Quickwin sportfogadási tippek