Ivibet hírek

Az angol örökrangadón folytatná menetelését a Liverpool az Old Traffordon | Ivibet tippek

Vasárnap 16:30-kor rendezik az angol labdarúgás két legsikeresebb klubjának az összecsapását az angol bajnokságban. A bajnokságot vezető Liverpool a PL-ben hatodik helyen álló Manchester Unitedet fogadja. Az FA-kupa az utolsó lehetőség Erik ten Hag csapatának egy trófea megszerzésére ebben a szezonban, három héttel ezelőtt a két csapat hosszabbításos mérkőzést játszott ugyanitt, amelyet 4-3-ra nyert a United.

Az Ivibet vélemények szerint a legjobb fogadóirodák közé tartozik a sportfogadás Magyarországon lévő sportfogadói számára.

A szorzók a 2024.04.05. 21:55-kori állapotot mutatják, azok idővel változni fognak.

Man United-Liverpool
© Ivibet (2024.03.16.)

Hiányzók

A vendégeknél Matip, Thiago, Jota, Alisson, Alexander-Arnold és Bajčetić sérülése komoly problémát okoz továbbra is, ám összességében egyre egészségesebb a csapat (csütörtökön Curtis Jones tért vissza).

A Unitednél maródi Shaw, Malacia, Bayindir, Martínez, Martial, Lindelöf, Casemiro, Varane és Evans pedig a csütörtöki Chelsea elleni mérkőzésen sérültek meg.

Forma

A Liverpool ismét remek szezont fut, pedig nagyon komoly sérüléshullám sújtja. Alisson, Alexander-Arnold, Jota mind a legjobb kezdőcsapatban kapnának lehetőséget, ehhez képest a Liverpool megnyerte a Ligakupát, két ponttal vezeti a bajnokságot és Európa-liga-negyeddöntős.

A „vörösök” a hétközben 3-1-re győztek a Sheffield United ellen előtte pedig a Brighton ellen nyertek 2-1-re, amit követően a Manchester City-Arsenal meccsen született 0-0 eredményezte Kloppék tabella élére lépését.

A Manchester United eredményei ugyanúgy hullámzók, ahogyan azt Sir Alex Ferguson visszavonulása óta megszoktuk. 2024-ben nekik csak két vereségük van, ám a mérkőzéseken képtelenek dominálni, hatékony játékkal az ellenfél fölé kerekedni.

Sir Jim Ratcliffe tulajdonos érkezésével Ten Hag jövője nem biztos a kispadon, a nyártól kezdve nagy változások várhatóak a klubnál. A tavaly remekül teljesítő Rashford és Fernandes játéka is visszaesett, Casemiro játéka Fabinhóét és Hendersonét idézi a rivális tavalyi szezonjából, Mount leigazolása pedig sérülékenysége miatt eddig teljes kudarc.

Rasmus Højlund visszatérése lendíthet az eredményeken, a dán csatár 13 gólnál jár már idén, bár 0,44-es xG/90 perc mutatója nem tartozik a legjobbak közé még a 23 évnél fiatalabbak körében sem.

Alejandro Garnachóra azonban ezen a meccsen is érdemes lesz odafigyelni, az argentin támadó 19 éves kora ellenére elit végtermékkel rendelkezik (9 gól, 4 gólpassz, 0,50 várható gól+várható gólpassz 90 percenként 19 évesen nagyon ígéretesnek mondható).

Manchester United-Liverpool Ivibet tippek, szorzók

A néhány héttel ezelőtti mérkőzésen a Liverpool a kezében tartotta a mérkőzést a 15. perctől fogva, de Salah és Szoboszlai lecserlését követően a csapat támadójátéka impotens lett, a játékosok pedig elfáradtak és egyéni hibákat vétettek, amelyek gólokhoz vezettek (Núñez Rashford gólja előtt, Endo és Elliott Amad Diallo gólja előtt).

Klopp szerdán hamar lecserélte Salaht és Szoboszlait, hogy 90 percet tudjanak játszani az Old Traffordon (3 hete a Sparta ellen mindketten végig a pályán voltak, de Manchesterben csak 75 percig tudtak játszani, látszik, hogy Klopp tudatosan terheli őket).

Azonban semmilyen strukturális vagy minőségi fölényt nem tudott kialakítani Ten Hag csapata, a bajnoki meccs pedig sokkal fontosabb lesz a Liverpool számára.

A Chelsea ellen elszenvedett döbbenetes vereség (4-3) után nehéz elképzelni, hogy a United képes lenne felállni a padlóról egy jó játékkal. A legjobb esélyük a pontszerzésre egy szerencsés bekkelés, ahogyan decemberben is az volt.

A United védekezése nagyon gyenge, csak 3 csapat engedett náluk több lövést a bajnokságban, az őszi bajnokin 30-nál is több lövése volt a Liverpoolnak, a MU szerencsével kerülte el a vereséget (0-0).

Véleményünk szerint nagyon érdekes mérkőzést láthatunk vasárnap. A Liverpool jobb csapat, de az Old Traffordon mindig nehéz nyerni egy ekkora rangadón.

Szerintünk nagyon jót tehet a Liverpoolnak a néhány héttel ezelőtti vereség. Azóta egészségesebbé vált a keret, frissebbek egyes játékosok (Salah, Núñez), a United problémái pedig fokozódnak.

Védelmük gyenge, ezért a Liverpoolnak nem szabad olyan óvatosan játszania, mint például 2019-ben, dominálniuk kell a mérkőzést, hogy megőrizzék első helyüket a tabellán.

Man United-Liverpool Ivibet tippek
Végeredmény: Liverpool1,63
Gólok száma: 3,5 alatt2,01
Lapok száma: 6,5 alatt1,52
1. félidő: 1,5 gól alatt1,85

Az Ivibet bónusz kijátszása mindenképpen fontos eszköz a fogadók számára alaptőkéjük létrehozásában.

A szerzőről

Vadász Rókaként fiatal koromtól fogva szenvedélyem a sportfogadás. Ahogy az évek során egyre több ismeretet sajátítottam el ezen a területen külföldi szaktudásnak köszönhetően, egyre jobb sportfogadóvá váltam. Szenvedélyem a sport, és szeretek róla olvasni, írni, és az így, valamint az elemzéseim által megszerzett tudást másokkal megosztani.

előző cikk
Az első két helyezett csatája | Fradi-Paks rangadó
következő cikk
Hazai pályán vívhatja ki a Bayern München a BL elődöntőbe jutást az Arsenal ellen