Unibet - hírek

Unibet promóciók a Roland Garrosra

A Roland Garros, vagy másik nevén French Open, a négy legnagyobb tenisz torna közül is talán a legnehezebbnek tekinthető. Jelenleg ez az egyetlen Grand Slam, amelyet salakos borításon tartanak. Az egyik különlegességét éppen ez adja a tornának, hiszen a borítás adta nehézségek miatt évről-évre sok meglepetésnek lehetünk szemtanúi. Idén női egyesben és férfi párosban június 10-én kerül sor a döntőre, férfi egyesben és női párosban pedig 11-én derül ki, hogy ki lesz a 2023-as Roland Garros bajnoka.

Fogadás a Roland Garrosra

A torna kezdetekor a férfiak közül a már rutinos Novak Djokovicot, illetve a világelső, mindössze 20 esztendős Carlos Alcarazt tekintették a két legesélyesebb indulónak. A top10-es játékosok közül egyelőre Ruud és Rune is hozzák a tőlük elvárt teljesítményt, valamint a 24 éves görög, Tsitsipas is simán bejutott a legjobb 16 közé. Alexander Zverev éppen a mai napon fog a 16-ba jutásért játszani Tiafoe ellen. A német játéka is nagyon meggyőző, még szettet sem veszített a torna kezdete óta. Szerintünk minden bizonnyal ez a 6 játékos van versenyben a Grand-Slam győzelemért.

A női versenyzők között talán valamivel kisebb a verseny, náluk magasan a címvédő Iga Swiatek az, akinek a legnagyobb esélye van a győzelemre. A torna eddigi eseményeit követve Aryna Sabalenkának van esélye megszorongatni őt, szerintünk kettőjük közül fog eldőlni a női egyéni cím sorsa.

Kövesd a mérkőzéseket élőben

A torna végjátékáig rengeteg mérkőzés kerül lejátszásra akár egyetlen napon is. Gyakran egy időben zajlik két olyan meccs, ahol akár a végső győzelemre esélyes játékosok játszanak. A televíziós közvetítések nem tudnak minden egyes találkozót élőben közvetíteni, ezért, ha nem szeretnél lemaradni kedvenceid meccseiről, akkor érdemes lehet felkeresni a legjobb sportfogadási alkalmazások egyikét. Az Unibet a Roland Garros minden egyes mérkőzését élőben közvetíti, akár az Unibet app android, vagy iOS felületén is.

Unibet tenisz promóciók.
©bet365 (2023.06.03.)

French Open fogadás bajnokság – 8 millió forint

A labdarúgás mellett a tenisz az egyik olyan sportág, amelynek nagyobb eseményeire a sportfogadó oldalak gyakran promóciókkal, ingyenes játékokkal készülnek. Az Unibeten a Roland Garrosra indított fogadás bajnokságban a legjobb 50 játékos 8 millió forint nyereményen osztozik a verseny végén. A játék lényege, hogy a French Open mérkőzéseire tett győztes fogadások után ranglistapontokat kaphatsz. A pontjaid alapján egy tabellán kerülsz rangsorolásra, és értelemszerűen minél előrébb foglalsz helyet, annál nagyobb nyereményben részesülhetsz. Minél magasabb oddsal teszel győztes fogadást, annál több pontot kaphatsz. A 8 millió forintos nyereményalapon a ranglista 50 legjobb játékosa osztozhat. Esemény előtti, valamint élőben kötött fogadással is részt vehetsz a játékban. Fontos, hogy a játékban való részvételhez fel kell iratkoznod a promóció oldalán, mert a feliratkozás előtt tett fogadások nem fognak beleszámítani a játékba.

25%-os nyereménynövelő

A French Open első kilenc napja alatt most +25%-os nyereménynövelővel tehetsz élő fogadást az Unibet oldalán. Az ajánlat május 28. és június 5. között érvényes. A torna ideje alatt egy játékos csak egy nyereménynövelőre jogosult, ezt viszont a torna első kilenc napjának bármely mérkőzésre felhasználható. A tét maximum 8000, a nyeremény pedig 320 ezer forint lehet, a promóció más ajánlattal nem kombinálható. Amennyiben most nyitsz számlát az Unibeten, a promócióra akár az Unibet bónusz kreditjeidet is felhasználhatod.

A szerzőről

Gulyás Rebeka vagyok, szerkesztőként az oldalon leginkább a tartalomkészítéshez járulok hozzá. Kiskorom óta sportrajongó vagyok, a hazai és a nemzetközi sportéletet is napi szinten követem. Legtöbb ismeretem a labdarúgással kapcsolatban van, de a teniszben és a dartsban is jártas vagyok. A sportfogadással is évek óta foglalkozom, számomra izgalmasabbá teszi a sporteseményeket.

előző cikk
FA-Kupa döntő: sportfogadási előzetes & Unibet tippjáték
következő cikk
Ki emeli fel Prágában a Konferencia Liga serlegét? | Fiorentina-West Ham United Bet365 fogadási előzetes