Unibet - hírek

Folytatja jó sorozatát a magyar labdarúgó válogatott? | Montenegró-Magyarország

A magyar válogatott számára a labdarúgó-Európa-Bajnokság selejtezői a második mérkőzéssel folytatódnak szombat este 18 órától. Hazánk csapata a G csoportban szerepel Szerbia, Montenegró, Litvánia és Bulgária mellett. Jelenleg a második helyen állnak Marco Rossiék, azonban az előttük lévő Szerbia már kettő mérkőzést játszott, amin a maximális hat pontot gyűjtötte. A jelenlegi papírformát tekintve abszolút esélyes Magyarország a kijutásra, sőt az online sportfogadás oldalak egyértelműen hazánkat várják az egyik továbbjutó hely valamelyikére.

Cikkünkben a szombati Montenegró elleni idegenbeli mérkőzésre tekintünk kicsit előre, hozunk fogadási tippeket az Unibet szorzóival, sőt egy promóciót is bemutatunk, ami kizárólag erre a találkozóra vonatkozik.

Montenegró hosszú ideje sikerek nélkül

Az utóbbi időben, mióta nem Szeribával közösen indulnak különböző toránok, nem volt olyan igazán nagy sikere a montenegrói válogatottnak, amit ki lehetne emelni, pedig nem mondhatjuk azt, hogy nem rendelkeznek jó kerettel. Ha csak a nagyobb topligás csapatokat nézzük, ott van a védősorban az Atletico Madrid védője Savic, a Lazio játékosa Marusic, illetve a Hertha csatára Jovetic is. Kemény, elszánt csapatról beszélünk, ráadásul általában a szurkolóik lelkesedésén sem múlik semmi. Jelenleg a csapat legnagyobb problémája talán a gólszerzés, legutóbbi hat meccsükön csupán három alkalommal tudtak betalálni, míg a kapott góljaik száma ennek több, mint kétszerese.

Jó formában a magyar válogatott

Marco Rossi irányítása alatt rengeteget fejlődött a magyar válogatott. Sok tehetséges fiatal kapott lehetőséget az olasz edzőtől, akik egytől egyig meghálálták azt. A 2022-es évben nagyon jól teljesített az egész csapat, gondoljunk csak az angolok elleni hazai és idegenbeli sikerekre, a Németország elleni győzelemre, illetve döntetlenre, amelyekkel majdnem sikerült továbbjutni a Nemzetek Ligája A divízójának Play Offjába. Egyelőre úgy tűnik, hogy idén is hasonló sikerekre számíthatnak a szurkolók. Mint már említettük, a realitás az első vagy a második hely a csoportban, amihez jó előrelépés lenne az idegenbeli győzelem Montenegró ellen.

Fogadási tippek a Montenegró-Magyarország mérkőzésre

A két csapat eddig összesen háromszor játszott egymás ellen, ebből kettő montenegrói siker és egy döntetlen, tehát megverni még nem tudta őket a magyar válogatott. Ezek a találkozók ugyan több, mint tíz éve voltak, de most sem lesz egyszerű dolguk a magyaroknak. Ez az Unibet szorzóiból is látszik, ezért, ha biztosra szeretnénk menni, akkor inkább kéteséllyel Magyarország vagy döntetlenre tennénk. Remélhetőleg Montenegrónál továbbra sem szakad ki a gólzsák, a hazaiak góljait 1,5 alá tippeljük. Szoboszlai a legutóbbi válogatott meccseken és klubcsapatában is elképesztő teljesítményt nyújt. Rögzített helyzetből jól teljesít a válogatott is és Dominik is, ezért speciális fogadásként az ő gólját javasoljuk. A gyakorlottab fogadók a hendikep 0-1 fogadást is megtehetik Magyarország javára.  

Tipp
Dupla esély – X21,29
Montenegró által szerzett összes gól – 1,5 alatt1,25
Góllövő – Szoboszlai Dominik3,15
Gól mindkét félidőben – Igen1,98
Hendikep – 0-1 Magyarország1,25
Szorzók- Unibet, 2023.06.16. 10:30

20-as odds a mérkőzésre az új Unibet játékosoknak

Az Unibet oldalán található 20-as odds ajánlat kiemelt szorzót biztosít az új játékosoknak a találkozóra. A promóció igénybevétele nagyon egyszerű, a regisztrációt és az Unibet belépést követően tedd meg a választásodat a mérkőzés eredménye piacon 500 forinttal, és az Unibet automatikusan 20-as oddsal ajándékoz meg. Az ajánlat csak a mérkőzés kezdetéig érvényes. Ahhoz, hogy ki tudd használni a promóciót, minimum 2700 forinttal kell feltöltened a számládat. Ha már regisztráltál érdemes legalább 4000 forintot befizetned, hiszen így az Unibet bónuszt is ki tudod használni.

20-as odds a Montenegró-Magyarország focimeccsre az Unibeten.
©Unibet

A szerzőről

Gulyás Rebeka vagyok, szerkesztőként az oldalon leginkább a tartalomkészítéshez járulok hozzá. Kiskorom óta sportrajongó vagyok, a hazai és a nemzetközi sportéletet is napi szinten követem. Legtöbb ismeretem a labdarúgással kapcsolatban van, de a teniszben és a dartsban is jártas vagyok. A sportfogadással is évek óta foglalkozom, számomra izgalmasabbá teszi a sporteseményeket.

előző cikk
Holland-horvát és spanyol-olasz elődöntők a Nemzetek Ligájában | Betfair sportfogadási előzetes
következő cikk
Új győztese lesz a Nemzetek Ligájának | Horvát-spanyol sportfogadási előzetes