Általános sportfogadási hírek

El Clásico győzelemmel tarthatja életben a bajnoki reményeket a Barcelona | El Clásico

Alig volt idejük feldolgozni az utóbbi két hét történéseit a Bajnokok Ligájában, máris újabb nagy összecsapás előtt áll a La Liga első két helyezettje. Az El Clásico a tabella állásától függetlenül nagy jelentőséggel bír, azonban most akár a bajnoki cím is múlhat az eredményen. Az idény utolsó Klasszikusát vasárnap este 21 órától rendezik a Santiago Bernabeu Stadionban.

Lássuk, hogy milyen esélyekkel indulnak neki a mérkőzésnek a csapatok, illetve milyen lehetőségeket ajánlanak a sportfogadás Magyarországon elérhető oldalai.

Drámai BL-negyeddöntők

A legjobb nyolc között a Real Madridot a címvédővel sorsolták össze, ezt a párosítást sokan már előrehozott döntőként emlegették. Az első találkozó pontosan ezt a hangulatot hozta, az utóbbi évek talán egyik legjobb futball mérkőzését láthatták a nézők. A végeredmény 3-3-as döntetlen lett, a második felvonásra tehát senki nem került előnybe.

A visszavágón, a City otthonában a vendégek szerezték meg a vezetést a 12. percben, majd minden erejükkel próbálták megtartani az egygólos előnyt. Guardiola csapata folyamatosan rohamozta a madridiakat, viszont ez csak egy döntetlenre volt elég a 90 perc alatt, a Real hihetetlenül szervezet és fegyelmezett védekezésének köszönhetően. A hosszabbítás nagyjából ugyanígy zajlott, talán mindkét csapat egy kicsit dekoncentráltabb volt, gól viszont nem született, jött a tizenegyes párbaj. A vendégek kapusa Lunin, egész meccsen elképesztő teljesítményt nyújtott, végül kettő büntetőt is hárítani tudott, amivel a Királyiak sikeresen kvalifikálták magukat az elődöntőbe.

A Barcelona-PSG párosítás hasonlóan izgalmasnak indult, az első mérkőzésen öt gólt is láthattak a nézők, és meglepetésre a katalánok idegenben le tudták győzni Louis Enrique együttesét. A visszavágónak tehát egygólos előnyben, hazai pályán tudtak nekiindulni Barcelonában.

A találkozó álomszerűen indult Xaviék számára, a 12. percben kettő gólra növelték előnyüket a párharcban, hiszen Raphinha góljával korai vezetést szereztek. Nem telt el sok idő, a 29. percben Araujo buta hibája piroslapot ért, ezzel emberhátrányba került a Barcelona. A katalánok vezetőedzőjének heves reakcióit már megszokhattuk a pálya mellett, ez most sem volt másképp, Xavi olyannyira elvesztette a fejét, hogy játékosához hasonlóan őt is kiállították. A Barca elveszítette a kontrollt, a PSG pedig ezt kiválóan kihasználta, négy gólt is szereztek, összesítésben 6-4-es eredménnyel jutottak tovább a párizsiak.

EmirBet - Real-Barca fogadás
©EmirBet (2024.04.20)

A Real Madridnál a lélektani előny?!

A két csapat öltözőjében teljesen más hangulat uralkodik a hétközi BL-negyeddöntők visszavágói után. A hétvégi derbinek a blankók egy elképesztő győzelem után vágnak neki. A Barcelonának is drámaian alakult a visszavágó, viszont negatív értelemben. Kétgólos előnyt dobtak el egy kiállítással, ami meg is pecsételte a mérkőzést és a csapat sorsát. A lélektani előny minden bizonnyal a madridiaknál lesz, viszont kétségtelenül fáradtabbak is a maratoni visszavágó után, ráadásul egy nappal később játszottak, mint a Barcelona.

A katalánoknak már csak a bajnoki remények maradtak, ezért mindent bele fognak adni vasárnap. Esélyük csak akkor van, ha három ponttal távoznak Madridból, hiszen jelenleg nyolc ponttal vannak lemaradva, ez a győzelmük esetén ötre csökkenhetne. A visszavágó elbukása nagy törés lehetett a csapat számára, a kérdés azonban, hogy előnyükre fordítják és képesek lesznek a bajnokságra fókuszálni, vagy benne marad a vereség a fejükben?!

Újabb sérülttel szerencsére egyik vezetőedzőnek sem kell számolnia, a hazaiaknál Courtois és Alaba még nem térhet vissza, a katalánoknál pedig Gavi és Balde van hasonló helyzetben. Hosszú idő után viszont visszatérhet a pályára Militao, aki már csereként az utóbbi alkalmakkor néhány percre pályára léphetett, most akár a kezdőben is helyet kaphat újra. Viniciust a hírek szerint a City elleni mérkőzés után meg kellett vizsgálni, de úgy néz ki Ancelotti számíthat rá vasárnap. Jó hír a Barcelonának, hogy a PSG ellen eltiltás miatt hiányzó Christensen a bajnokságban bevethető lesz.

Fogadási tippek Real Madrid-Barcelona

Aki eddig nem tudta, a City ellen láthatta, hogy az olasz mester, Ancelotti gyakorlatilag bármilyen játékstílust képes a legmagasabb szintre emelni játékosaival. A vezetőedző megtalálta azt az egyetlen módot, amivel lehet esély a címvédő ellen, és ezt meg is valósította csapatával. Az idényben két El Clásicot már megnyertek a madridiak, ott a Reáltól megszokott labdaszerzések, kontrázások hozták meg a sikert, most is hasonló játékot várunk. A Barcelona védelmét Christensen visszatérése nagyban stabilizálni fogja, így nem lesz könnyű dolga a Madrid támadóinak. Összességében erősebbnek tartjuk jelenleg Ancelotti csapatát, szerintünk vasárnap győzelemmel biztosítják be a bajnoki címet.

Néhány érdekes statisztika:

  • A Real Madrid az utolsó 25 meccsén veretlen a La Ligában.
  • A Barcelona utolsó hat La Liga meccsén nem kapott gólt.
  • Az utolsó öt El Clasicon mindig 2,5-nél több gól született.
  • A Barcelona az előző 15 bajnoki mérkőzésén veretlen idegenben.
Tippek
Unibet bónuszFezbet bónuszEmirbet bónusz
Győztes – Real Madrid1,751,861,81
Mindkét csapat szerez gólt – Igen1,501,521,50
Gólszerző – Vinicius2,252,302,10
1. félidő gólok – 1,5 alatt1,681,601,56
Kaput eltaláló lövések – Lamine Yamal 0,5 felett2,102,15
Hazai és több, mint 1,51,852,052,10
Szorzók – 2024.04.19. 22:30

A fogadási bónuszok részleteit megtaláljátok az oldalunkon.

A szerzőről

Gulyás Rebeka vagyok, szerkesztőként az oldalon leginkább a tartalomkészítéshez járulok hozzá. Kiskorom óta sportrajongó vagyok, a hazai és a nemzetközi sportéletet is napi szinten követem. Legtöbb ismeretem a labdarúgással kapcsolatban van, de a teniszben és a dartsban is jártas vagyok. A sportfogadással is évek óta foglalkozom, számomra izgalmasabbá teszi a sporteseményeket.

előző cikk
Pikáns összecsapás PSG és Barcelona között | Unibet fogadási tippek
következő cikk
Vége a liverpooli hullámvölgynek? | Everton-Liverpool